Ikrek lapja

2009. december elsején születtek ikreink Erika Luca 3000 grammal és 52 cm-rel, illetve Adrienn Éva 2130 grammal, és 48 cm-rel. Fejfekvésük ellenére császármetszéssel jöttek a világra a SOTE II-n.

Hogy kezdődött?

Csúszik a napra pontos ciklus. A 6. napon terhességi tesz, biztos, ami biztos, két darabos. Szerda délután. Két csík? Vigyor. Péntek reggel. Két csík! Telefon ultrahangra.

Nem bírtam várni, Apa már szerdán tudomást szerzett az események eme fordulatáról, mely a következőképpen zajlott le:

Elmeredt vigyorral a képemen, bambán üldögélek a fotelban, várok. Asztalon a doboz. Nézem, és nem hiszem el. Belép az ajtón, kedvesen a következőképpen köszönt: "- A fickó ugorjon be a szekrénybe, mert megjöttem!" Mivel nem volt kinek a szekrénybe ugrania, ezért nyugodtan üldögélek tovább, de már csillogó szemmel. Belép, következik a nap eseményeinek részletezése. Odapillant az asztalra. Beszél tovább. Feldolgozza, hogy mit is látott. Visszanéz és a nagy kérdés, amit csak férfi kérdezhet a látottak alapján: -Az mi?

A választ már ő is tudta, ahogy rám nézett, de azért hozzátettem: -Két csík. Örömködés.

Így meséli ő:

"Valahogy nem fűlött a fogam az akkori munkahelyemen dolgozni, úgy voltam vele, jó volna előbb lelépni, s mivel kötetlen munkaidőben voltam, ezért azzal a kegyes hazugsággal álltam a Főnök elé, hogy előbb kéne lelépnem, mert orvoshoz megyünk az asszonnyal, mivel minden valószínűség szerint babát várunk. Így a szokottnál is másfél órával hamarabb leléptem, irány haza. Hazaérvén belépve a lakásajtón elsütöttem egy igen morbid poént, miszerint: -Megjöttem, ugorjon be a fickó a szekrénybe. A nappaliba lépve rögtön belekezdtem az aznapi történetek elmesélésébe, amikor a tekintetem a kisasztalra tévedt fél percen  belül még egyszer ahol is kis kék dobozt véltem felfedezni, rajta egy babával. Rögtön nekiszegeztem az asszonynak a kérdést: - Ez mi? -A válasz már ismert.-  Köpni-nyelni nem tudtam. Megérzés vagy csak véletlen? Mai napig nem tudom. Innentől kezdve indul a vándorcirkusz, orvostól-orvosig meglepődéstől meglepődésig."

Helyszín: kórházi folyosó, említett klinika. Várunk. A hüvelyi ultrahang odakint marasztalta Apát. Belépek, vetkőzök, már a vizsgálón fekszem.

Szívdobogás. A babámé- gondoltam én- eszerint már kb. hathetes. Ebben nem is tévedtem, ellenben az hogy  babám, nem volt igaz. A vizsgálóorvos bemutatta nekem "A" és "B" babát, ahogy becézni szokták őket orvosi körökben. Döbbenet. Ketten vannak?

Remegő térddel, könnyes szemmel léptem ki az ajtón, kezemben papír. Apa telefonál, rámnéz: mi történt? -Tedd le!- ennyi volt a válaszom, majd a fotókon keresztül bemutattam neki egy 5,5 mm-es és egy 6 mm-es bébikezdeményt. Ekkor talán megkönnyebbült, talán a folyosón várakozó kismamák és kispapák is, akik látták amint kiléptem. Ikrek.

Hát így kezdődött. Védőnő, vizsgálatok, vérvételek. 13 hetesen végzett ultrahang szerint egypetéjűek. Később nem biztosak benne, de 19 hetesen már tudjuk a nagy titkot: lányaink lesznek. A terhesség zökkenőmentes volt, sok pihenés, éjszakai látogatások a hütőszekrénynél, és csak híztunk, gyarapodtunk. A végére 25 kg-mal mutatott többet a mérleg. De minden rendben volt, és ez a lényeg.

A 34. héten orvosi javaslatra befeküdtem a klinikára. Szobatársaim hamar elfogytak, jöttek újak. Kedvesek, jó fejek. Nagyon összehangolódtunk, hamarosan a nővérek már csak azt hallották odakint, hogy röhögünk. Mi lettünk a vicces szoba. Ez akkor volt a legigazabb, amikor a leendő Apukák is velünk voltak. Aztán kedden hazaengedték a 10 hetes ikrekkel fekvő Nikit, Andit kiírták reggeli császárra, Timi hajnalban fájásokra ébredt. Egyedül maradok a szobában. Várom Apát. Keményedik a hasam, fekszem inkább, pihenek, de figyelni kezdem az órát. 10 perc, 6 perc, 8 perc.Megjön Apa, ő figyeli tovább. 5 perc, 3 perc. Vizsgálat, borotválás, Apa ma már nem megy dolgozni. Összecsomagoltunk, leköltöztünk a szülőszobára, pontosabban a vajúdóba. Tolták belém az infúziót, "márpedigmaga nem szül meg ma!" és visszaküldtek a patológiára. Séta, zuhany, séta. Majd újra a vajúdóba kerültünk. Voltunk felelőtlenek, mitképzelnek maguk, hogy lépcsőznek, megkaptunk mindent. De legalább ettem valamit, mert az ebéd elmaradt. Kaptunk egy saját szobát estére, újabb költözés. Hanyattfekve derékfájás, kényelmetlen az ágy. Másképp viszont szívhang nincs. Végre sikerül félálomba szenderedni, így már csak az összehúzódásokat érzem. Apa is bóbiskol, hosszú napunk volt. 23 órakor burokrepedés, meconiumos magzatvíz. Tanakodás van, tágulás nincs. Műtő.

Mielőtt áttoltak erős hányás kapott el, még az infúzióba kaptam ellene cuccot. Odabent pedig rengeteg ember, aneszteziológus, "ugyenemevett négy órája?" Hát persze, asszem, ki emlékszik már, nem. Megtalálja, beszúrja, csípked, nem fáj. Végig ott ült a fejemnél és beszélgetett velem. Cseppet sem izgultam sem a nyolc hónap alatt, sem a szülés vagy műtét miatt, de jó volt, hogy valaki ott van, ha már apa nem jöhetett be. Ezek után már csak annyit éreztem hogy végigszalad a szike, majd a második babánál erőteljes tuszkolás volt szükséges, gondolom jól érezte magát odabent, hogy végre nem kellett osztoznia senkivel. De azért csak megszületett. Láttam, ahogy oldalt elvitték őket, aztán odahozták megmutatni. Reggel hatig inkubátorban melegedtek, csak a kellemes hőmérséklet miatt, én pedig helyhiány miatt a vajúdóban. Cseppet sem aludtam reggel hétig, 150-es vérnyomás, negyedóránként automatkus mérés. Egy világító órát bámultam egész éjjel, vártam, mikor jön az újabb berregés és a reggel. Még felhívtam anyát éjfélkor, hogy közöljem vele, nagymama lett. Reggel 7kor jött a szülésznő, végre felkelhettünk (ketten voltunk bent). Felülni sem volt könnyű, felállás után pedig egyből leültem. Vérnyomás még mindig az egekben. valahogy elmentem azért a mosdóig, lepancsoltam magam kicsit, aztán vissza. végre oldalt fekve el tudtam aludni, 9 körül vittek fel még mindig a saját ágyamba a patológiára, majd délután kaptam helyet a gyermekágyas osztályon. Addig mesélhettem az új "szobatársaknak" az előzőnapi eseményről és az utóhatásairól. Vajon én is olyan szarul néztem ki mint akiket korábban hoztak be mellénk? Nem tudom, nem volt könnyű, de utólag kevésbé fájdalmas, szép emlék. Nem bánom a császárt, csípőproblémám miatt számítottam rá. És a végeredmény a lényeg. Egy darabig én sem tudtam azt mondani, mint sok csaszis, hogy "szültem" mert igazából nem, pedig de! Igenis merje mondani minden császáros anyuka büszkén, hogy szült! Mikor átvittek végre az osztályra, elmentem a babáimért. Ők voltak csak ikrek éppen, megkaptam őket, betoltam az ágyam mellé, és csak néztem őket. Szombaton engedtek haza, addig szinte csak aludtak, Vica enni is alig akart, kapott egy kis tápszert, hogy ne essen két kiló alá a súlya. Éjszakára, mint a rutinos anyukák visszavittem őket a csecsemőosztályra, tudván, hogy csak ez a három nyugodt éjjelem van még. Szombaton délben már szabadok voltunk.

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat