Ikrek lapja

Érdekességek és információk ikrekről, ikertehességről, a mi kettősünkről, kedvenc mondókáinkkal, dalainkkal fűszerezve.

Az első babakocsit kecskék húzták és inkább szórakoztatásra szolgált mint szállításra. Később Viktória királynő lett a termék reklámarca. A mai csúcsbabakocsik alig külöböznek az első modellektől, de ezek a nüansznyi újítások nagyban megkönnyítik a szülők életét.

babakocsi-regen-2.jpg

Devonshire hercegének jutott eszébe először, 1733-ban, hogy a kor ismert kertépítészével William Kenttel olyan eszközt építtessen, amely gyerekei szállítására és szórakoztatására is alkalmas. Kent egyszerűen kerekeket szerelt egy mély kosárra- úgy gondolta az így kialakult minihintót remekül elhúzzák majd a kecskék vagy a pónilovak.

Az első babakocsit tehát nem is tolták, hanem húzták. A kocsi hamar közkedveltté vált, de mivel nem volt mindenkinek pónija, ezért fogantyút kapott és átállt a kézi vezérlésre.

Ezek a babakocsik még nagyon borulékonyak voltak, mégis hamar népszerűvé váltak.

babakocsi-1-regen.jpg


Az 1840-es években  a babakocsit Angliában és Amerikában már széles körben használták. Ezeket a változatokat már össze is lehetett csukni, volt rajtuk fék, napernyő, egyszóval kiválóan alkalmazkodtak a városi életformához.

A XIX. század végére feltatlálták a megfordítható változatot és a külön-külön forgó kerekeket is, ám a fejlesztések ellenére súlyosak és nehezen irányíthatóak maradtak. A gyereke biztonságára is csak a múl század elején kezdtek el jobban odafigyelni: mélyebbek lettek a kosarak, hogy ne tudjon a gyerek kimászni, és közelebb kerültek a földhöz, hogy ha mégis kiesik  belőle, ne üsse meg magát.

Az 1950-es évek végére már aszegényebbek számára is elérhetővé vált, ám az igazi áttörés 1965-ben következett be, amikor Owen Maclaren mérnők- megelégedve lánya bajlódását a keresek monstrummal- megalkotta az első aluminiumvázas, összecsukható ernyőkocsit, ami máig a legnépszerűbb modell a városi anyukák körében.

kislanyok_regen.jpg

És íme egy régi ikerkocsi

Tippek a vásárláshoz:

  • Ha nem kell sokat cipelnünk a kocsit, lehet nehezebb is (ezek általában olcsóbbak) de ha sokat kell lépcsőznünk vagy tömegközlekedünk könnyebbet válasszunk.
  • Mielőtt megvesszük, mérjük le, hogy befér-e a liftbe, boltba, autó csomagtartójába.
  • Nem árt ha van egy méretes csomagtartó, amibe a bevásárlást vagy a kismotort tehetjük.
  • Fontos lehet a kerék mérete is: jó burkolatú úton könnyen közlekedhetünk kicsi, bolygó kerekes kocsival, göröngyösebb, kavicsos úton célszerűbb a nagy kerék.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 26
Heti: 9
Havi: 43
Össz.: 68 309

Látogatottság növelés
Oldal: Ikerterhesség
Ikrek lapja - © 2008 - 2024 - lucavica.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »